Mindig nehéz helyzetben érzem magam, ha horgászversenyről
kell írnom. Főképp, ha az ominózus verseny nem sikerült
úgy, ahogy a versenyzők, szervezők várták. Ilyenkor megpróbál
az ember mentegetőzni, indokokat keresni, miért volt
sokkal jobb a tavalyi, tavalyelőtti megmérettetés halfogás
szempontjából. Nyilvánvaló, hogy nem a vendéglátók, nem
a víz hibája, egyértelmű, hogy nem a versenyzők szakmai
tudásával van a gond. Ilyenkor az ember elkezd töprengeni,
mint ahogy a benevezett pecások tették a negyedik eseménytelen
óra után.
Hagyománnyá vált a Mecsekpölöskei tározón megrendezni a 24 órás horgászversenyt.
Két főből álló csapatok nevezhetnek be, s egy álló napig mással sem foglalkoznak,
csak a versenyhorgászattal. Ugye mondanom sem kell, mennyire fárasztó ez. A
tűző napon ücsörögni, lesni az úszó minden rezdülését, éjszaka pedig dideregve
aludni két órát, tudva, hogy éjjel egykor felbúg a duda, jelezve a kétórás
váltást. Minden elismerésem az övék.
Igen, dideregve, hiszen dacára a délutáni verőfényes napsütésnek, éjszaka igencsak
lehűlt a levegő. 2-4 fokot mutattak a hőmérők, ennek ellenére egyes helyeken
mégis megindult a hal. Volt, aki fél óra alatt fogott annyi pontyot, ami elég
volt a dobogóra jutáshoz, mások éjszaka is csak a rezzenéstelen úszókat bámulhatták.
Aztán jött a találgatás-morfondírozás: korai még, hiszen késett a meleg idén.
Lehet. Ám a horgászversenyek lényege talán mégsem az, hogy töménytelen mennyiségű
halat fogjunk, aztán a díjjal a kezünkben verhessük a mellünket. Persze, aki
benevezett a versenyre, mindenképpen szeretett volna nyerni, hiszen nem kis
költségeket fektetett az etetőanyagok, élőcsali megvásárlásába. Mégis, szombat
délután a fantasztikus babgulyás mellett, régi ismerősökkel találkozva talán
mindenki felengedett egy kicsit a versenyláz okozta drukkból, és együtt élvezte
a többiekkel az első igazi nyári délutánt.