Hozzávalók:
(4 személyre)
1 dl tej
1,5 l szódavíz
50 dkg liszt
5 tojássárgája
só
30 dkg pontyhús
1 kiskanál citromlé
1 mokkáskanál fehér bors
4 egész tojás
10 dkg zsemlemorzsa
4 dl vaj
joghurt
Mártáshoz:
6 ek majonéz
3 ek tejföl
3 kiskanál citromlé
1 kiskanál apróra vágott kapor
|
Elkészítés:
Palacsinta tésztát készítünk:
A lisztet összekeverjük 3 tojássárgájával,
1 dl tejjel, majd folyamatos kevergetés mellett lassan hozzáöntjük
a szódavizet. Kevés sóval ízesítjük, majd 8 palacsintát sütünk belőle.
A ponty elkészítése: Megtisztítjuk a halat, fejét, farkát levágjuk. A gerincről
lefejtjük a húst, és sűrűn beirdaljuk. Kisebb darabokra vágva citromlében 5
percig megpároljuk, sózzuk, és borsozzuk. Az párolás után lehűtjük, ledaráljuk,
majd hozzáadjuk a joghurtot, a 2 megmaradt tojássárgáját, és jól összedolgozzuk.
A fenti masszával betöltjük a palacsintákat úgy, hogy a széleit behajtva feltekerjük.
Ezután bepanírozzuk, lisztbe, tojásba, végül zsemlemorzsába forgatva, forró bő
zsiradékban kisütjük.
Elkészítjük a mártást, a majonézhez hozzákeverjük a tejfölt és a citromlevet.
Sóval, fehérborssal és kaporral fűszerezzük. |