Elkötelezett matchotos horgász vagyok. Semmi sem ér fel azzal, mikor a tópartra kiülve egy szál matchbottal ritkítjuk a keszegeket, közben egy-két beugró potykát elcsípve próbára tehetjük felszerelésünket. Ám tavasszal, mikor a tavak felszabadulnak a jég alól, szívesebben alkalmazom a feederbotos horgászatot. Ilyenkor óvatosság és szerencse is kell, hasonlóan, mint egy online poker verseny közben. Hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy könnyebb megfogni ilyenkor a halakat ezzel a felszereléssel. Hogy mi lehet ennek az oka?

Először is: nagyon finom szerelékkel horgászok. Ez persze matchbotos szerelékkel is megoldható, ám ha figyelembe vesszük, hogy a halak ilyenkor éledeznek téli hibernált állapotukból, s még általában a tavak legmélyebb pontjain tartózkodnak nagyobb csapatokban, akkor igazán érthető a dolog. Egyszerűbb és eredményesebb ilyenkor ilyenkor feederbottal próbálkozni.

Ejtsünk néhány szót a felszerelésről. Nem szeretnék jelzésekkel, keménységi adatokkal a botokat illetően, nem részesítem előnyben egyik típust sem. A lényeg, hogy mindenképpen a legérzékenyebb spiccel próbálkozzunk, hiszen a hal ilyenkor még nagyon finoman kap.
A bothoz passzoló orsón (erről sem ejtenék több szót, hiszen a lényeg a módszeren és nem a felszerelésen van) 0.18-as zsinór, de az előke vastagsága nem haladhatja meg a 0.14-es méretet. A 0.12-es még jobb lenne, ám mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy nagy valószínűséggel beleakadhatunk egy nagyobb pontyba is. Mindenesetre, ha ilyen vékony előkezsinórral horgászunk, el kell felejteni a vad, erőteljes bevágásokat, hiszen egy szebb halat akasztva rögtön el is tépjük majd az előkét.

A szereléket is az óvatos halak ismeretében kell kialakítani. Nyáron sem túlzás a gumival könnyített feeder-szerelék, ám ilyenkor, tavasszal lényegesen több halat foghatunk ezzel a módszerrel. Szerelhetjük a feeder-kosarat csúszóra, illetve rögzítettre is (képek). Csaliként természetesen a klasszikus csontit használjuk. A hűvösebb vízben szerencsétlen lárvák hamar ledermednek, ezért intenzív mozgásukra ne is számítsunk. Nagy szerencsénkre azonban a halak már megkezdik a fokozott fehérjebevitelt, s csontkukac csalink erre a célra tökéletesen megfelel. Ha nagyon kevés a kapás, próbáljuk meg egy szem csontival, ez általában elaltatja a halak gyanakvását.

Bővebben kell beszélnünk az etetőanyagokról. Nagyon jó tavaszi etetőanyagokat kaphatunk a szaküzletekben, ám még jobbakat állíthatunk elő saját magunk. Nem jó az az etetőanyag, mely nagyon lassan oldódik ki a kosárból. Ez főképpen tavasszal igaz, mikor a szétmálló etetőanyag és aroma szemcsék igencsak vonzzák az éhes halakat. Az etetőanyag bomlasztásában játszik szerepet az angolkenyér.

Pirított olajos magvakat is keverjünk az anyaghoz, ez igencsak növeli a halak kapókedvét. Mint már említettem, tavasszal nagyon fontos a megfelelő íz és zamat elérése, természetesen ezt túlzásba sem szabad vinni. Színezhetjük is az etetőanyagot, de ennek igazán jelentősége nincs. Egy dologra figyeljünk: túlságosan rikító (pl. sárga) adalékot ne használjunk, hiszen ez a tiszta vízben riasztó lehet.
Egy jól bevált recept a tavaszi hónapokra:

• Zsemlemorzsa: 10 %
• Háztartási keksz őrlemény: 15 %
• Pirított mogyoró: 10 %
• Pirított kendermag: 20 %
• Kukoricaliszt: 30 %
• Kókuszőrlemény: 5 %
• Angolkenyér: 10 %
• Pirított napraforgó: 5 %
• Folyékony aroma, vagy aromaporok
• Élőanyag (csonti)

Végezetül szóljunk pár szót a kapásról, mely rendkívül finom és óvatos. Ne tétovázzunk a bevágással, nem várhatunk arra, hogy a hal leszedi a botot az ágasról, mint nyáron. Minden kisebb húzás valódi kapást jelenthet.
Ajánlom a módszert megrögzött fenekezőknek ugyanúgy, mint a finomszerelékes horgászoknak.