Ma is mosolyogva emlékszem vissza ifjúsági horgász éveimre. Micsoda kísérletező voltam! Szinte minden fellelhető kacatot feltűztem a horogra, ami szóba jöhetett, persze a legtöbb csali megmaradt a kísérletezés szintjén, ám némelyikből valóságos sztár lett prakszisomban és a mai napig előszeretettel használom.
A tavasz számomra mindig a kísérletezést jelentette. Újabb kihívások: hogy lehetne horogra csalni a legóvatosabb pontyot, a legnagyobb dévért, a legdundibb kárászt. Végigpróbáltam a hagyományos csalik garmadáját, aztán áttértem a különlegesebb dolgokra. Azt hiszem, a legelső, amit a horgomra tűztem, és különbözött a többi csalitól, az a horgászújságban olvasott gyümölcsös gumicukor volt. Ezzel sajnos nem fogtam semmit, bár nagyon bíztam benne, mert én nagyon szerettem. Mire befejeződött a horgászat, a cukor elfogyott, bár a horgon érintetlen maradt a szétázott maciforma.

Komolyan foglalkozni kezdtem a különleges ízekkel. Ezekből szeretnék most ízelítőt nyújtani.
A legelső, ami sikert hozott, nem volt más, mint egyszerű zsemlemorzsa, belekeverve néhány zacskó puncspuding. Fenomenális volt! A mai napig használom feederezéshez, pickerezéshez. Puha, képlékeny, könnyen kiázik a kosárból, a pontyot pedig nagyon vonzza az illata. Csonticsokrot vagy trágyagilisztát tűztem fel csalinak, az eredmény ritkán maradt el.

Másik nagy favoritom - egy idős bácsikától lestem el - a császárkörte aromás kukorica volt. A recept egyszerű: végy egy császárkörte aromát, hígítsd fel vízben, adj hozzá konzerv kukoricát. Ennyi. Az illatát még ma is érzem az orromban, szerintem a Pécsi-tavi pontyok is. Csónakból, stégről egyaránt aprítottuk vele a halakat - május végéig. Érdekes, utána nem érdekelte őket a dolog. Ez éveken keresztül így ment.

Aztán az egyik régi Magyar Horgászban valaki írt egy cikket. A lényege az volt, hogy a horogra pici szivacskockákat rakott, ezt belemártotta mogyorókrémbe esetleg mézbe. Kipróbáltam, bejött. Életemben nem fogtam annyi dévért, mint ezzel az összeállítással. Az etetőanyag itt is zsemlemorzsa, mogyorókrémmel, mézzel ízesítve.
Ismét a médiából jött egy jó ötlet: egy szelet kenyér vagy zsemle, forró víz felett gőzölve, két könyv közé téve, egy éjszakára az ágy lába alá dugva. Reggelre összelapult és szivacsos lett, horogálló, ezt felkockáztam a kívánt méretre, fogtam is vele szépen. Aztán elgondolkoztam: hogyan lehetne ezt távcsalival átitatni? A megoldás pillanatok alatt megérkezett: a távcsalit a vízbe csepegtettem, a gőzölgő, tömény oldat fölé tettem a kenyeret, ezután lapítottam ki.

Készítettem ánizsos, vaníliás, epres kenyeret, egy darabig ezzel aprítottam a halakat.
Természetesen a csontit sem hagytam békén, attól függően, mit etettem velük, más-más hatást értem el vele. Gyártottam májkrémes csontit, sajtos csontit, a legnyerőbbek tán ezek voltak. A májkrémes dögletes bűzt árasztott, viszont a bodorkák imádták, a sajtos pedig kemény volt és nehezen pukkant ki.

Talán ezek ma már csak érdekességek, de néha-néha visszatérek ezekhez a csalikhoz és bizony fogok velük szépen. Persze nem annyit, mint annak idején, de ez talán az akkori halbőségnek is betudható. Ám egy próbát talán megérnek, s ha valaki halat fog ezekkel a különleges csalikkal, már megérte visszaemlékeznem.