Módszerek
Ejtegetés, úszózás
Azt hiszem, hazánkban legelterjedtebb módszer
a domolykó horgászatára. Ha figyelembe vesszük a cserkelő horgászat
szabályait, megtaláljuk a domik tartózkodási helyét, semmi ördöngösség
nincs a dologban.
Kettő közül eredményesebb lehet az ejtegetés, hiszen egy horog lényegesebb
kevesebb gyanút kelt a halakban, mint egy komplett úszós szerelék. Ha a horog
megfelelően el van bújtatva a csaliban, és kellőképpen óvatosak vagyunk, szinte
csak a zsinór kelt bizalmatlanságot a raffinált domolykóban. Természetesen
balgaság lenne úsztatni télen, hiszen a halak a fenék közelében tartózkodnak,
nem jönnek fel a víz színére táplálkozni. Ilyenkor mindenképpen az úszós szereléket
alkalmazzuk.
Úszózásnál semmiféle ördöngösséget nem kell elképzelni.
A víz sodrásának megfelelő úszó, osztott súlyozás sörétólommal,
apró horog. Ennyi. A szereléket
a fenék
közelében, vagy az felett 5-10 centiméterrel (nyáron a víz teljes mélységét
átpásztázva) sodratjuk, állóvízen néha-néha centimétereket közelebb húzva
megmozgatjuk. A kapás gyakran ilyenkor következik be. Használhatunk
erre match- illetve bolognai
botot, de kisebb patakokon a 6-8 méteres spiccbot is megteszi. Természetesen
ilyenkor még óvatosabbnak kell lennünk.
Ejtegetésnél legcélszerűbb matchbotot vagy bolognait használnunk. A csalit,
melybe alaposan elrejtettük a horgot, a vízre pottyantjuk, s ha erre nincs
kapás, a sodrással úsztatjuk lejjebb a vízen. Igazán folyóvízen hatásos módszer.
Mindkét esetben 16-18-as zsinórt ajánlok, melynek színe minél jobban idomuljon
a víz tónusához. 
Pergetés
A pergetés rendkívül népszerű módszer, én is
előszeretettel alkalmazom, domizásnál is igen sikeres lehet. Személy
szerint nem szeretem használni a puha szájú halaknál, pergetni
kizárólag süllőre, csukára szoktam. Egy Rapala wobbler hármashorga
iszonyú roncsolást tud művelni a puha domolykószájban! Természetesen
senkit nem szeretnék lebeszélni a domi esetében a pergetésről,
ez csupán magánvélemény.
Maximum 10-20 gramm dobósúlyú pergetőbot, ehhez illő orsó, 16-os zsinór. Villantók
közül válasszuk a nullás, egyes MEPPS, Bluefox, Colonel típusokat. Wobblerek
közül legjobban beváltak a 2-5 cm-es Hubal, Rapala márkák, ezüstös, küszt utánzó
színben. Tapasztalataim szerint nem igazán csaphatók be, pl. a süllők által
kedvelt fluo-sárgás színnel, jobban kedvelik a természetes árnyalatokat.
Twisterrel, gumihallal is próbálkozhatunk, domolykó esetében ez saját tapasztalataim
szerint nem olyan jók, de ki tudja? Hiszen pergetésre is illik az örök tanulság:
minden vízen más és más csali lesz a nyerő!
A műcsalikról egyébként bővebben olvashatunk az Apró műcsalis horgászat cikksorozatban.

Műlegyes horgászat
A domolykó horgászatának egyre elterjedtebb és
azt hiszem vitathatatlanul legsportszerűbb módja. Mivel a domit
hazánkban afféle pisztráng-pótlóként tartják számon, a "kiéhezett" műlegyesek
leggyakoribb és legkedveltebb zsákmánya.
A közhiedelemmel ellentétben
a műlegyezés nem nehéz, semmiképpen sem "magamutogatás",
és semmivel sem drágább, mint a többi horgászmódszer. Főként, ha valaki elhatározza,
hogy domolykóhorgászat miatt szerez be műlegyező felszerelést, megkockáztatom,
hogy ebben az esetben hosszútávon a legolcsóbb módszer. Persze, a műlegyezés
könnyen krónikus betegséggé válik, az illető hajlamos hamarosan minden hazai
halat "legyes-szemmel" nézni, és hirtelen azon kapja magát, hogy
egy húszcentis tollpamacsot lebegtet a víz felett csukafogás céljából.
De maradjunk a domolykó horgászatánál. Ha valaki erre adja a fejét, először
is egy botot kell beszerezni, 4-5-ös kategóriában, ehhez megfelelő orsót (ez
tulajdonképpen a zsinór tárolására szolgál, fárasztani ritkán fogunk vele),
műlegyező zsinórt (DT vagy WF típusút), valamint a légykötéshez használt alapanyagokat,
eszközöket.

Mivel a műlegyezés alapos ismertetése embert
próbáló feladat, ezért itt nem is taglalnám az alapokat. Ha valakit
igazán érdekel a dolog, látogasson
el
a www.kapas-van.hu oldalra, ahol Legyes suli címen komoly cikksorozat született
egy hazai, elismert műlegyező horgász tollából. Légykötéseket ezen az oldalon
is találhat, ez folyamatosan bővülni fog, s ezen műlegyek összes példányát
sikerrel használhatja a domolykó horgászatához.
Sok sikert kívánok! |