Amire érdemes odafigyelni a vásárláskor, az a
bot anyaga. Ugyanis kisebb dobósúlyú botoknál előfordul, hogy a
bot spicce már más anyagból készül, hasonlóan egy feeder bothoz,
amelynél a bot utolsó szakaszán üvegspiccet alkalmaznak. Ez nem
is annyira szembetűnő, mert a toldás pont egy gyűrűnél van, és
egyszínű a bottal.
Próbáljunk inkább az elejétől a végéig egy anyagból készült botokat venni.
A bot hossza változhat 2.10 és 2.70 méter között. 2.70 feletti bot már lehet
egy kicsit nehezebb, rosszabb karakter ebben a kategóriában, ezért észrevételeim
szerint a 2.70 még éppen megfelel erre a célra.
Persze ez nem azt jelenti,
hogy 1.80-as, vagy éppen 3 méteres bottal ne lehetne jókat horgászni. Függhet
a hossz még a meghorgászandó víz típusától, a terepviszonyoktól,
akadóktól, stb.
Zsinór tekintetében szerintem a 0.16-os méret ideális választás. Ezzel elég
nagyokat tudunk dobni, és megfelelő erőtartalékai vannak. A 0.18-as az, amit
még elfogadok, viszont a 0.20-as már feleslegesen erős, ezért az én tapasztalataim
azok, hogy a 16-os minden tekintetben megfelelő és ideális választás.
Az orsó tulajdonságait próbáljuk meg úgy meghatározni, hogy lehetőleg ne
rontsuk el vele a felszerelés karakterét. Válasszunk egy minél könnyebb,
kicsi felsőfékes
orsót a strapabíróbbak közül. Nekem egy DAIWA Triforce Z 2500-as látja el
ezt a feladatot, de vannak a horgászcikk gyártók kínálatában hasonló kis
műszerek
kedvező áron, pl. SHIMANO, BANAX, stb. 2000-2500-as méretben. (1.kép)

Egy ilyen szereléket
összeállítva ne higgyük, hogy csak az apró csalikat használhatjuk, és kisebb
halakra pályázhatunk velük. Az utóbbi időben sokszor
használom a
kisebb dobósúlyú botokat éjszakai süllőzésre vagy nappali csukázásra egyaránt.
Wobblereket 7 cm-ig lehet vele szépen, gond nélkül dobni, körforgók közül
2-3-as méretűt egészen nyugodtan. Fogtam több 3 kg feletti csukát
egészen a 7 kilós
határig, viszont süllőből sajnos csak 2 kg-os volt a legnagyobb.
Krisztián
barátom, aki sokszor tart velünk pergető túráink alkalmával több
év alatt belátta, hogy érdemes finomítani, és egy évvel ezelőtt beszerzett
egy Dragon IM 8-as pergető botot 2.7 méteres hosszban 5-15 gramm dobósúllyal.
Egyik őszi csukázásunk alkalmával akadt össze egy 15 kilós busával, aminek
mondanom sem kell nem a szájában volt a horog, és szinte pillanatok alatt
kivette a vízből. Elég távol akasztotta a parttól, mégsem tartott
tovább a fárasztás
5 percnél. Nagyon energikusan fárasztotta a halat, amit
megtehetett, mert az őszi csukázás miatt 0.12-es Power Pro fonott
zsinórt használt, a bot pedig
megfelelő erőtartalékkal
rendelkezett.
Aki esetleg nem tudja, mit jelent a botoknál az IM jelölés, annak elmondanám,
hogy az IM anyagot az űrkutatásban fejlesztették ki, ahol az elvárások közé
tartozik a legkisebb súly és a legnagyobb teherbírás. Az IM feliratot követő
szám pedig a bot szövésénél használt szálak számát jelöli. Régebben IM 6-os
botok voltak, mostanában IM 8-as az elterjedtebb, de nem ritka a 10-es sem.Nem
feltétlen kell ilyen botot választanunk, mert a hagyományos szövésű grafitbotok
is maximálisan megfelelnek a célnak. FOLYTATJUK!
|