Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz, hátha e kis kaland finom vacsorát hoz. Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.

- Bekapom! Ez finom falat! - mondta volna a víz alatt a ponty, hogyha a pongyola természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten a közismerten rosszmájú csuka.
- Csak a végén meg ne bánd, mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt irgalmas a rendes pecás, s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna, mert aki bekapja az ellenség horgát, annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -, ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!

Be is kapta a csalétket sebtiben, aztán kisült az igazság. Tepsiben.